2012. május 28., hétfő

1929. Monaco Nagydíj

Az első post a tegnapi Monaco GP-hez kapcsolódik: arra emlékezek vissza, milyen volt a legelső nagydíj a hercegségben. 



Az első Monaco Nagydíjat 1929. április 24-én futották a Forma-1 elődszériájában. A '29-es versenynaptárban az ötödik helyszínként szerepelt a hercegség, az évet pedig a Bugatti kezdte a legjobban: Tripoliban a szezonnyitón ugyan még a Talbot versenyzője, Gastone Brilli-Peri diadalmaskodott, Antibesben, Cannes-ban és Algériában azonban már három Bugattis pilóta állhatott a dobogó legfelső fokára. Az előjelek tehát az olasz gyártónak kedveztek.

A Monte Carlo utcáin első ízben megrendezett autós őrület mezőnyét szép napos idő fogadta. A rendezvényt a dohánymágnás Anthony Noghes pénzéből valósították meg II. Lajos herceg támogatásával, a győztes markát pedig százezer frank ütötte.

A rajtsorrendet nem időmérő edzéssel, hanem sorsolással döntötték el: a nagy esélyesnek tartott Phillipe Étancelin húzta a pole pozíciót, míg fő riválisa Rudolf Caracciola csak a tizenötödik helyet foglalhatta el. Az ekkor 33 éves Étancelin ebben az évben összesen három futamgyőzelmet szerzett (Marne, Comminges, La Baule). Bő húsz évvel később aztán a Formula-1 világbajnokságba is benevezett, ahol három évet töltött, és összesen három pontot szerzett.

A rajtsorrend a következő képpen alakult:
1. Étancelin [FRA] - Bugatti
2. Dauvergne [FRA] - Bugatti
3. Lehoux [FRA] - Bugatti
4. Sandri [ITA] - Maserati
5. Grover-Williams [GBR] - Bugatti
6. Phillipe [FRA] - Bugatti
7. Zehender [ITA] - Alfa Romeo
8. Bouriano [FRA] - Bugatti
9. De Rovin [FRA] - Delage
10. Rigal [FRA] - Alfa Romeo
11. De Sterlich [ITA] - Maserati
12. Dreyfus [FRA] - Bugatti
13. Lepori [ITA] - Bugatti
14. Doré [FRA] - Corre-La Licorne
15. Caracciola [GER] - Mercedes
16. Perrot [FRA] - Alfa Romeo

Az eredeti monacoi versenypálya. A 3.18km hosszú aszfaltcsíkon 1929-ben száz kör volt a versenytáv.

A futamon célba érők névsora:
1. William Grover-Williams [GBR] - Bugatti - 3:56:11.0
2. Georges Bouriano [FRA] - Bugatti - +1:17.8
3. Rudolf Caracciola [GER] - Mercedes-Benz - +2:22.6
4. Georges Phillipe [FRA] - Bugatti - +1kör
5. René Dreyfus [FRA] - Bugatti - +3kör
6. Phillipe Étacelin [FRA] - Bugatti - +4kör
7. Mario Lepori [ITA] - Bugatti - +6kör
8. Michel Doré [FRA] - Corre-La Licorne - +11kör
9. Louis Rigal [FRA] - Alfa Romeo - +13kör

A Formula-1 előtti GP versenyek statisztikája csapatok szempontjából egyébként a következő: négyszer tudott nyerni a Bugatti (1929 - Grover-Williams, 1930 - Dreyfus, 1931 - Chiron, 1933 - Varzi), háromszor a Mercedes-Benz (1935 - Fagioli, 1936 - Caracciola, 1937 - Von Brauchitsch), kétszer az Alfa Romeo (1932 - Nuvolari, 1934 - Moll) és egyszer a Maserati (1948 - Farina).