2014. július 28., hétfő

Az ágaskodó ló

Napra pontosan száz évvel ezelőtt az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának. Ezzel eldőlt az első dominó a sorban, és néhány nappal később már egész Európa hadban állt. Az első világháború kitörésének századik évfordulóján egy háborús történettel emlékezünk.

Amikor meghallod a motorzúgást, és meglátod az ágaskodó lovat, tudod: a világ egyik legjobb pilótája közeledik, aki tökéletesen uralja a gépét, akit olaszok ezrei ünnepelnek, és aki beírja nevét a történelemkönyvekbe.


Francesco Baracca gróf 1888. május 9-én született az olaszországbeli Lugo di Romagnaban, tehetős földbirtokos családban. Az ifjú Baracca egy magániskolában tanult Firenzében, mielőtt 1907. októberében felvették a Modenai Katonai Akadémiára. Az iskolapadban töltött órák mellett szenvedélyes lovassá vált, eskütétele után 1910-ben a híres Piemonte Reale Cavalleria huszárezred tagja lett.


Ebben az időben még nem sok dolga volt egy katonának, állomáshelyéről Baracca operába és színházba járhatott, részt vett számos vadászaton és lovasversenyen - ez utóbbiban igen tehetségesnek bizonyult. Miután egy unalmas vidéki kisvárosba helyezték át, az ifjú gróf a repülés iránt kezdett érdeklődni, és részt vett egy pilóta-kiképzésben a franciaországbeli Reims-ben, ahol 1912. július 9-én szerzett pilótaengedélyt. Érdekes sorsfordulat, hogy Reims 1926-tól hosszú évtizedeken át vendégül látta a száguldó cirkuszt, azt a sportágat, amiben Baracca akaratán kívül is a mai napig láthatóan letette a névjegyét.

Hosszú hónapok teltek el az első világháború kirobbanása után, míg végül Olaszország 1915-ben az antant oldalán csatlakozott a küzdelemhez. Baracca, bár nem volt nyíltan sem béke-, sem háború-párti, mindvégig készen állt arra, hogy hazáját szolgálja. 1915. májusában aztán Párizsba küldték, hogy továbbképezzék újabb géposztályok vezetésére. Júliusban tért haza, ahol 8. Nieuport repülőszázadhoz helyezték. A Nieuport 10-esek, amelyeket ez a század használt, gyakorlatilag ártalmatlanok voltak az osztrák-magyar haderővel szemben, túl lassan emelkedtek repülési magasságba, és ott is lassan közlekedtek, a fegyverzet pedig gyakran csődöt mondott.

"Az első világháborúban a pilóták átlagosan 11 napig éltek azt követően, hogy először a frontra érkeztek. Az igazi érdekesség azonban az, hogy mivel a repülés maga merőben új dolog volt, nagyjából kétszer annyi pilóta halt meg kiképzés és gyakorlatozás közben, mint ahányat az ellenség lőtt le akcióban" - írja az Index.

1916. áprilisában aztán megérkeztek a Lewis géppuskákkal felszerelt Nieuport 11-esek, az a típus, amivel Baracca megszerezte első légi győzelmét április 7-én, lyukat lőve egy osztrák Brandenburg C I repülőgép tankján, megsebezve annak kétfős legénységét. Ez egyben Olaszország első légi sikere is volt a világháborúban.

Ekkoriban került fel Baracca Nieuport 17-esére kabalafigurája, az ágaskodó ló, tisztelgésül egykori huszár bajtársai előtt. Innen kapta a "Fellegek Huszára" becenevet.


Baracca egymás után aratta légi sikereit, a tiszti ranglétrán és a repülőszázadok között is gyorsan mozgott. 1917. májusában csatlakozott a 91. számú repülőszázadhoz, amit az Ászok Százada néven is emlegettek, és a legkiválóbb pilótákat gyűjtötte össze. Az ekkor már sikereinek köszönhetően országosan ismert grófot a század vezetőjének nevezték ki, amit ő elvállalt annak ellenére, hogy a felelősséggel rengeteg papírmunka is társult.

1917. októberében egy Spad XIII kormánya mögött lövést kapott a gépe, és kis híján ottmaradt a csatában. Ezután úgy döntött, hogy a jóval mozgékonyabb, ám gyengébben felfegyverzett Spad VII típussal repül. Mint írta, "nem számít, hogy a Hetest csak egyetlen puskával szerelték fel. Amennyiben jól repülsz, egy puska is elég."


Baracca igazi katonaember volt, a fronton kívül nem tudta elképzelni az életét, és nem is élt az eltávozások lehetőségével. Mindazonáltal bajtársaival és ellenfeleivel és tisztességgel bánt, amikor csak lehetősége volt rá, meglátogatta áldozatait a katonai kórházakban, vagy épp a temetőben, hogy kifejezze tiszteletét.

1918-ban a gróf egy új vadászgép fejlesztésében vett részt, és így kevés akcióban lehetett része a fronton. Az akkor 34 győzelemmel büszkélkedő Baracca 1918. június 19-én indult utolsó bevetésére a Montello térségben, ahol alig a lombkorona-szint fölött repülve földi célpontokat kellett támadniuk. Ekkor érte lövés a gépét, a füstölgő repülőt többen látták zuhanni. Az olasz hős holttestét június 24-én találták meg, négy méterre a Spad VII szénné égett maradványaitól. Fejében golyó okozta sebet, kezében pisztolyt találtak - azt valószínűsítik, hogy inkább önkezével vetett véget életének, minthogy esetleg sebesülten az ellenség fogságába essen. Ugyanakkor egy osztrák pilóta jelentésében azt írta, ő lőtte le Baraccát. A bizonyítékok azonban inkább arra utalnak, hogy az olaszt a földről érte találat. Baracca az első világháború egyik legsikeresebb pilótája volt.


A világháború után lassan Olaszországban is visszatértek a szürke hétköznapok, és a kevésbé szürke hétvégék. Újra életre hívták a háború előtt éppcsak kibontakozó autósportot. 1923-ban a Monzában megrendezett, nemzetközileg is jegyzett Olasz Nagydíj mellett további hat itáliai helyszín szerepelt a nagydíjversenyzés versenynaptárában. Eljött az idő az Alfa Romeo ifjú tehetsége, az ekkor 25 éves Enzo Ferrari számára, hogy bebizonyítsa rátermettségét a versenypályán. Az év első fele nem sok szerencsét hozott a fiatal modenai versenyzőnek, aki csapattársával, Antonio Ascarival ellentétben egy célba érést sem tudott felmutatni - egészen június 17-ig.


Ekkor rendezték meg a Savio Körversenyt Ravennában, amelyre az Alfa Romeo csapat egyedül Ferrarit nevezte. A modenai végül kiváló versenyt futott, és több, mint 13 perccel (!) nyerte a versenyt, amire a háborús hős szülei is kilátogattak.

Célba érők:
1. Enzo Ferrari (Alfa Romeo) 2h52m35
2. Edoardo Weber (Fiat) 3h05m52
3. Melloni (Ansaldo) 3h09m13
4. Corra (Ansaldo) 3h10m41
5. Giuseppe Mussini (Diatto) 3h27m41
6. Ettore Graziani (Fiat) 3h35m10

Leggyorsabb kör: Enzo Ferrari, 28m32

Baracca édesanyját annyira lenyűgözte a fiatal versenyző tehetsége, hogy a futam után átadott egy fémlemezt Enzonak. A Francesco gépének roncsai közül elhozott fémdarabon az ágaskodó ló szerepelt.

"1923-ban találkoztam Enrico Baracca gróffal, a hős édesapjával és az édesanyjával, Paolina grófnővel, aki azt mondta nekem: Ferrari, fesd fel a fiam ágaskodó lovát a kocsidra. Szerencsét hoz majd. A ló azelőtt és azóta is fekete, a kanári-sárga hátteret pedig én adtam hozzá, mert ez Modena színe" - nyilatkozta egyszer Enzo Ferrari.

Ez tehát a Scuderia Ferrari azóta világhírűvé vált logójának története, ami a mai napig is jelen van a száguldó cirkuszban.