2014. július 23., szerda

Világelső a világ első nagydíján

A Magyar Nagydíj hétvégéjén bemutatom a legnagyobb magyar sikert a nagydíjversenyzésben, ami félelmetes módon egybeesett szeretett sportágunk születésének pillanatával.


1906. június 26-27. A dátum, amit egy valamire való Formula-1 rajongónak illik ismernie. Ezen a hétvégén rendezték a világ legelső nagydíját, ezen a hétvégén született az a sportág, amit annyira szeretünk. És ezt a bizonyos első versenyt egy magyar nyerte, Szisz Ferenc.

 Az első Francia Nagydíjat az Automobile Club de France (ACF) szervezte az akkoriban népszerű Gordon Bennett bajnokság helyett. A GB-versenyeknek ugyanis volt egy komoly hátulütője: a szervezők a szabályokban korlátozták, hogy egy ország hány versenyzőt indíthat - méghozzá az államok ipari teljesítménye alapján. A franciák - akik a kor legjelentősebb szereplői voltak az autóiparban - szerették volna bebizonyítani, hogy ilyen korlátozások nélkül is jobb autókat gyártanak bárkinél. Úgy érezték, hogy fölényük még látványosabb lenne, ha több külföldi indulóval mérkőzhetnének meg.

"Ha megnyerjük a Nagydíjat, az egész világ számára bebizonyosodik, hogy a francia autók a legjobbak. Ha elveszítjük - ami pusztán véletlenségből fordulhat elő - ellenfeleink hálásak lehetnek sportszerű nagylelkűségünkért, amiért hagytuk őket nyerni autóik rossz hírneve ellenére is" - írta a Le Petit Parisien hírlap.

A futamot Le Mans környékén rendezték meg egy 103,18 kilométer (!) hosszú pályán három település, Le Mans, La Ferté-Bernard és Sant-Calais között. A nagyjából háromszög alakú pálya szántóföldek, tanyák és erdők között vezetett, a versenyzőknek két nap alatt 12 kört kellett teljesíteniük (naponta hatot-hatot). A teljes versenytáv tehát 1238,16 km volt. Az ACF ügyelt a biztonságra, és 65 kilométernyi kerítést épített fel a pálya köré, hogy a nézőket távol tartsa az úttesttől. Újítás volt a Gordon Bennett versenyekhez képest, hogy az autókat nem engedték be a településekbe: a GB-futamokon a városokban sebességkorlátozással és előzési tilalommal haladtak át a versenyzők. A nézők kiszolgálására kétezer férőhelyes lelátót építettek a rajt-célvonalnál, a boxutcával szemben.


A versenyre tíz francia gyártó nevezett be: a Clément-Bayard, a Hotchkiss, a Gobron-Brillié, a Darracq, a Vulpes, a Brasier,  a Panhard, a Grégoire, a Lorraine-Dietrich és a Renault. A külföldi csapatok Olaszországból (Fiat, Italia) és Németországból (Mercedes) érkeztek. A legtöbb csapat három autót állított rajthoz, amelyeken a pilóta mellett egy versenyszerelő is utazott.

Az autók maximum tömege ezer kilogram lehetett, ebbe azonban nem számítottak bele a szerszámok, a világítóeszközök, az ülés és az aerodinamikai elemek. Napjainkhoz hasonlóan az üzemanyag-felhasználást is korlátozták: száz kilométeren 30 litert használhattak fel. Minden csapat négyhengeres motorokkal vágott neki a versenynek, ezek a 7433 köbcentistől a 18279 köbcentisig terjedtek. A csapatok lehetőséget kaptak arra, hogy lecseréljék a versenyzőjüket és a felszerelést, de nem verseny közben, hanem csakis a nap végén, az első hatkörös etap után. A gumikat a Michelin, a Dunlop és a Continental szállította. A Michelin óriási találmánya volt a lecsatolható felni, így nem kellett verseny közben a gumikat felszerelni a felnire, hanem az egész kereket egyben ki lehetett cserélni, ezzel pedig rengeteg időt spóroltak a Dunlop és a Continental versenyzőivel szemben - különösen úgy, hogy a szabályok szerint a hatkörös etapok közben csak a pilóta és a vele utazó versenyszerelő dolgozhatott az autón.

Szisz és szerelője tankolnak

A verseny napján sorsolással döntötték el a csapatok rajtsorrendjét - ezt úgynevezett rajtszámmal jelezték -, míg a csapatokon belül a versenyzőket betűkkel (A-B-C) különböztették meg, így kapta meg Szisz Ferenc a legendás 3A rajtszámot a harmadik sorból induló Renault-val. Az autókat 90 másodperces különbséggel rajtoltatták reggel hattól kezdődően. Eredetileg Fernand Gabriel (Lorraine-Dietrich) indult volna a pole-ból, ő kapta az 1A rajtszámot, ám lefulladt, és nem sikerült időben újraindítani a gépét, így Vincenzo Lancia (Fiat) már az induláskor elé került. Szisz harmadikként indulhatott. A rajtprocedúra csaknem ötven percig tartott, utoljára a 13C rajtjelű Touloubre (Clément-Bayard) indult el 6:49:30-kor.

Duray (Lorraine-Dietrich, 1C), Szisz (Renault, 3A) és Rougier (Lorraine-Dietrich, 1B)

Az első körben Baras (Brasier) volt a leggyorsabb, fel is kapaszkodott az élre egy 52:25.4-es köridővel, ami végül a verseny leggyorsabb köre is lett. Baras a harmadik körig tudta megőrizni vezető helyét, ekkor Szisz megelőzte. Az iszonyú hőségben az úttest olvadni kezdett, az első kerekek a versenyzők és szerelőjük arcába fröcskölte az olvadt kátrányt. J. Edmond (Renault) szemüvege el is törött, a kátrány így egyenesen a szemébe folyt, gyakorlatilag vakon vezetett, a versenybírák pedig nem engedték, hogy szemüveget cseréljen futam közben. Két kört, több mint kétszáz kilométert vezetett így, mielőtt feladta a versenyt.

Az első nap végére Szisz megtartotta első helyét, és még dél előtt befejezte a kirótt hat kört, 5:45:30.4 alatt, 29 perccel megelőzve a másodikként beérő Albert Clémentet (Clément-Bayard) és 39-cel a harmadik Nazzarót.

Szisz Ferenc Shephard előtt

A második napon az első hatkörös etapban elért időeredmény alapján rajtoltatták a versenyzőket, vagyis a távot 5 óra 45 perc alatt teljesítő Szisz Ferenc reggel 5:45-kor indulhatott, Clément 6:11-kor, Nazzaro pedig 6:26-kor. Mivel az autók éjszaka parc fermében voltak, Szisz és Clément nem állt fel a rajtrácsra, szerelőik a boxban az indítás pillanatában kezdhettek dolgozni az autón. Clément szerelői gyorsabban dolgoztak, míg Nazzaro egyáltalán nem állt ki a boxba, így a tényleges induláskor a három versenyző fej-fej mellett kezdte a napot.

Szisz Ferenc óriási előnyt épített ki, így az sem veszélyeztette a győzelmét, hogy a tizedik körben eltört a felfüggesztése, és így erősen vissza kellett vennie a tempóból. A második helyért óriási csata alakult ki Clément és Nazzaro között, az olasz egy 23 perces hátrányt dolgozott le a kilencedik körben,és meg is előzte a franciát. Csakhogy Nazzarónak félre kellett állnia tankolni, és így ismét Clément került a második helyre, míg Nazzaro az utolsó körben újra meg nem előzte.

Szisz a leintés pillanatában

Szisz végül 12:12:07.0 összesített idő alatt teljesítette a versenytávot, és övé volt a legnagyobb mért csúcssebesség is, 154 km/h. A Renault győzelme az eladásokban is meglátszott, a nagydíj után megduplázták az értékesítésüket.

"Az utolsó körben attól féltem, hogy valami aprócska hiba miatt elveszthetem a már biztosnak tűnő győzelmet" - nyilatkozta Szisz Ferenc a futam után.

Összességében a verseny sok kritikát kapott a médiában, azt a Gordon Bennett futamok gyenge másolatának nevezték. Legfőbb hibája az volt, hogy túl hosszú versenytávot jelöltek ki, illetve támadták a rajtprocedúrát is: a másfél percenkénti rajtoltatás miatt kevés igazi kontaktus adódott a versenyzők között. Az ACF azt tapasztalta, hogy az autón utazók túl nagy nyomás alá kerültek azáltal, hogy verseny közben csak ők szerelhették a gépet. Mindezen észrevételeket figyelembe véve az ACF 1907-ben ismét megrendezte a Francia Nagydíjat - a többi pedig már történelem.

A célba érők:
1. Szisz Ferenc (HUN, Renault) 12:14:07.4
2. Felice Nazzaro (ITA, Fiat) +32:19.4
3. Albert Clément (FRA, Clément-Bayard) +35:39.2
4. Jules Barillier (FRA, Brasier) +1:38:53.0
5. Vincenzo Lancia (ITA, Fiat) +2:08:04.0
6. George Heath (USA, Panhard) +2:33:38.4
7. Paul Baras (FRA, Brasier) +3:01:43.0
8. Arthur Duray (BEL, Lorraine-Dietrich) +3:11:54.6
9. Pierry (FRA, Brasier) +4:01:00.6
10. Camille Jenatzy (BEL) és Burton (GBR) Mercedes +4:04:35.8
11. Mariaux (FRA, Mercedes) +4:34:44.4
Szisz Ferenc egyetlen nagydíjat nyert, ami mai körülmények között már semmiségnek tűnhet, az első világháború előtt azonban a Francia Nagydíjat megnyerni a mai világbajnoki címhez hasonló elismertséget jelentett. Szisz Ferenc a Forma-1 tágabb történelmének első futamgyőztese, az első nagy bajnok.