2014. szeptember 5., péntek

Monza fekete napja

Minden idők legfurcsább vonalvezetésű pályáján rendezték meg az Olasz Nagydíjat nyolcvan éve. Persze ennek is megvolt az oka.  

Giuseppe Campari (Ferrari Alfa Romeo), 1933.


A bevezetőben említett szokatlan vonalvezetésű pálya is a monzai Autodromo Nazionale volt, azonban egy olyan szakaszát használták ebben az évben, amihez fogható pályarajzot sem előtte, sem azóta nem láthatott a közönség. Mielőtt azonban felvázolnám az ábrát, beszéljünk az előzményekről!

A monzai versenypálya felavatása óta egy kör mindig 10 kilométer volt. A versenyzők végigautóztak a ma is használt épített aszfaltcsíkon, majd a célegyenesben átfordultak az innen nyíló oválpályára. Az oválon megtett kör után a célegyenesben ezúttal az épített pályán folytatták a versenyt, és így tovább. Magyarán szólva a nagyjából 6 kilométeres épített pályán és a 4 kilométeres oválon megtett távolság számított egy körnek. Ennek a gyakorlatnak az 1933-as Monza Nagydíj vetett véget. A Monza Nagydíjat az azévi Olasz Nagydíj délutánján rendezték meg – az ekkor tízéves pályát ugyanis felújították, elsősorban a boxutcában végeztek átalakításokat és impozáns új lelátót építettek a célegyeneshez. A munkálatokat épp hogy befejezték a szeptemberi hétvégére.

"Campari vörös autója jobb oldalára sétált"

Az 1933-as Monza GP azzal írta be a nevét az autósport nagykönyvébe, hogy három kiváló versenyző is életét veszítette az oválpálya célegyenesre ráfordító kanyarjában: Giuseppe Campari, az egyik legtehetségesebb és legnépszerűbb olasz pilóta; Mario-Umberto Borzacchini és a lengyel származású brit gróf, Stanisłas Czaykowski.

A versenyzőket három tízes csoportra osztották, mindegyik csoport egy 14 körös selejtező futamon vett részt, innen lehetett kvalifikálni a fő futamra. Az első selejtező után az Alfa Romeóval versenyző Guy Moll figyelmeztette a bírákat, hogy az ovál déli kanyarja veszélyes állapotban van, olaj került az aszfaltra, amin többen is megcsúsztak.

A déli kanyar a monzai oválon

A szervezők megpróbálták feltakarítani a kanyart, és figyelmeztették a második selejtezőn indulókat. Ahogy a L'Auto Italiana tudósítása fogalmaz: "a versenyzőket tájékoztatták arról, hogy olaj van a pályán, de ők – legfőképpen Borzacchini – azt felelték, hogy nem lesz belőle gond". Nem mindenkit tájékoztattak azonban: a munkálatok miatt sokat kellett várni a rajtra, a türelmetlen közönség pedig kifütyülte a rajtvonalnál várakozó csapatokat.

 A második selejtezőn történtekről az Automobil-Revue két nappal később megjelent tudósítása következik.

"Nem fogja egyhamar elfelejteni a futamot az, aki szemtanúja volt. A versenyzők és szerelők a nagy lelátó elé tolták az autókat, a közönség tapsolt. Amikor Campari és Borzacchini feltűntek a távolban, lelkes integetés kezdődött. E két versenyző párharcát különös izgalommal várták. Campari vörös autója jobb oldalára sétált, arcán vidám mosoly; átlagos, kopott nadrágot viselt és egy fehér kabátot... ezek a részletek mélyen beleivódtak emlékezetünkbe. Integetett, a közönség pedig azt kiáltozta: Campari! Campari! ... A nyurga Borzacchinit is taps kísérte, ahogy tovahaladt, ő is integetett, köszöntötte a nagylelátó közönségét. A mezőnyt Castelbarco, Balestrero, Mlle. Helle-Nice, Barbieri és Pellegrini (mind Alfa Romeóval) tette teljessé. 


Nyugtalanság üti fel a fejét; amikor a szervezők egy autót küldenek a pályára, rajta söprűkkel felszerelt munkásokkal. Csak később tudtuk meg, hogy az olajfoltokat csak részben sikerült eltávolítani. A nézők, akik ahhoz szoktak, hogy a versenyek késlekedés nélkül kezdődnek, fütyülni és dobogni kezdtek. A versenyzők szükségtelenül várakoztak hosszú időn át. Végül a hét motor felbődült, a mezőny elindult az északi kanyar felé, az élen Campari. Eltelik egy perc, és jobbról már érkezik is az élmezőny a déli kanyar felől. Balestrero, Pellegrini és Helle-Nice az.

Újabb fél perc telik el... hol vannak a többiek? Valaki feláll, hamarosan az egész nagylelátó talpon van. Camparit és Borzacchinit szólongatják. Mindenki bizonytalan, de különös, hogy pontosan négy autó nem érkezett meg többé, és már az első körben sem láthattuk őket. A három versenyző ismét feltűnik, ezúttal Balestrero rettenetes kézjelzéseket ad. Hirtelen rájöttünk, hogy valami olyasmi történt, ami nem volt a program része. A jobb oldalon állók rohanni kezdtek, ápolók hada szaladt, nézők, szervezők, szerelők a boxból, mind ugyanabba az irányba. Megjelentek a mentők. Nyilvánvalóvá vált, hogy baleset történt. Kit érdekel már a maradék három versenyben lévő pilóta, amikor az élen álló Balestrero is fontosabbnak tartja, hogy a boxnál leállva jelentést tegyen a bíráknak?


A lelátókon a percek óráknak tűnnek. Semmit nem tudni, a szervezők rendíthetetlenül csendben maradnak. A sajtópáholyban sosem látott nyugtalanság uralkodik. Az olaszok sápadtak a döbbenettől. És csak várunk és várunk, a hangosbemondó monoton hangja pedig mindenről beszél, csak a balesetről nem. Jó fél óra telik el, mire elmondják, hogy Campari és Borzacchini súlyos balesetet szenvedett, és újabb félóra után tudjuk meg, hogy Campari meghalt, Borzacchini pedig életveszélyesen megsérült. A nézők zavarodottan kiáltoznak, egymást kérdezgetik, senki nem tud semmi biztosat, amíg aztán a kiválasztott újságírókat a helyszínre kísérték, hogy ott tájékoztassák őket. 

Ekkorra vált egyértelművé, hogy Campari már nincs közöttünk, Borzacchini pedig az életéért küzd. Egy órával később valaki rohanva érkezik, hogy a második halálhírt közölje. Senkit nem érdekel, hogy közben Balestrero megnyerte a selejtezőt, Pellegrini és Helle-Nice előtt."

A következő történt. A rajt után Campari és Borzacchini haladtak az élen az északi kanyar felé, nyomukban szorosan ott volt Castelbarco és Barbieri. A L'Auto Italiana tudósítása szerint a baleset a déli kanyarban, az említett olajfolt közelében történt, aminek azonban meglepő módon nem volt köze a tragédiához.


"A déli kanyar bejáratánál, többé-kevésbé ott, ahol a nevezetes olajfolt is elhelyezkedett, Campari, aki a jobb oldalon haladt, kitért balra a döntött ovál felső része felé, talán egy kicsit hirtelen mozdulatot tett; megpróbálta korrigálni, és közben arra figyelt, hogy ne találja el a lámpaoszlopot. Ehelyett azonban a döntött ív felső részén haladva nekicsapódott a felső betonfalnak, és áttörve azt lezuhant a pálya mögötté, a töltés aljába. A Camparit előzni próbáló Borzacchini a külső íven, a bal oldalon ragadt, látta, hogy Campari keresztezni fogja az ő ívét, talán fékezett is (első fékek nélkül futott, így ekkora sebességnél lényegében hatástalan volt a fékhasználat), talán megpróbálta elkerülni Camparit, és elvesztette az irányítást az autó fölött, megcsúszott és átbukott a töltésen. Ugyanez történhetett Castelbarcoval is, aki ekkor Barbierit előzte. Utóbbi érzékelte a tragédiát, ezért a döntött pálya legalsó ívén vette a kanyart" – írta a L'Auto Italiana.

Campari autója a töltés aljában állt meg, maga alá temetve a versenyzőt, aki azonnal szörnyethalt. Borzacchini kirepült az autójából, és egy fának csapódott. Mivel még életjeleket mutatott, a monzai kórházba szállították. Castelbarco is az autója alá szorult, de csodával határos módon néhány könnyebb sérüléssel megúszta az esést.

A versenyt nem szakították félbe, később a harmadik selejtezőt és a fő futamot is megrendezték, ez utóbbin szenvedett halálos balesetet Czaykowski, aki alig ötven méterre a néhány órával korábbi tragédia helyszínétől szintén átbukott a töltésen, és valószínűleg azonnal szörnyethalt. A főversenyt egyébként a Bugattival versenyző Marcel Lehoux nyerte Guy Moll és Felice Bonetto előtt.

Giuseppe Campari és Tazio Nuvolari

A gyilkos selejtezőben indult volna az aktuális bajnok Tazio Nuvolari is, aki vélhetően maga is harcban lett volna a világ élvonalába tartozó Campari és Borzacchini mellett, és nehéz elképzelni, hogy elkerülhette volna a tragédiát. Ő végül azért nem állt rajthoz, hogy kímélje autóját a két héttel későbbi Spanyol Nagydíj előtt. Nuvolari, aki mindkét honfitársával közeli barátságot ápolt, az egész éjszakát a kórházi szobában töltötte bajtársai holttestei mellett.

Ezek azok az előzmények tehát, amelyek drasztikus változtatásokra késztették a szervezőket a következő évi Olasz Nagydíjon. A célegyenes végén a mezőny a mai sikán helyén egyszerűen megfordult, és visszafelé hajtott bele a Parabolicába telepített sikánba. Innen egy merőleges kanyar vezetett rá az oválpályára, ahol a déli kanyar előző évben veszélyes szakaszába egy újabb sikánt építettek be. Innen érkeztek vissza a versenyzők a célegyenesbe. Az 1934-es futamot a Caracciola-Fagioli páros nyerte a Mercedesszel, a második helyre zu Leiningen és Stuck futott be az Auto Unionnal, a dobogó alsó fokára pedig a Ferraris Trossi - Comotti páros állhatott fel. (A versenyzők osztoztak a kocsikon).