2015. február 4., szerda

A tékozló fiú hazatér

A versenyző azt hitte, korábbi bajnokként és a korszak egyik legnagyobb vezető-zsenijeként válogathat az ajánlatok közül, bármelyik csapat szívesen szerződtetné. Ő természetesen a mezőny legjobb autójára pályázott, azonban addig-addig tárgyalt és taktikázott, míg végül egyetlen lehetősége maradt: visszatérni ahhoz a korábbi csapatához, ahonnan hangos ajtócsapkodások közepette távozott.


Ráismertetek?


Valószínűleg nem.

Történetünk pontosan nyolcvan évvel ezelőtt játszódik, főhősünk pedig 1932 bajnoka, Tazio Nuvolari.

Az 1934-es szezon végén Nuvolari tárgyalásokba kezdett az Auto Unionnal: az olasz mindenképpen a német csapatnál akart vezetni. Ugyanakkor azt is lehet tudni, hogy 1934 szeptemberében tesztelte a Ferrari csapat autóját, a hátsó motoros Alfa Romeo 16C Tipo A-t, méghozzá kétszer is: a spanyol Lasartében és a cseh Brnoban.

A több hónapos tárgyalások novemberre futottak zátonyra, az Auto Union ekkor döntött következő évi pilótafelállásáról, amelyben nem volt helye Nuvolarinak. Az ok meglehetősen prózai: a németek olyan szerződést kötöttek versenyzőikkel, hogy azok megvétózhatták egy új pilóta érkezését. Márpedig a pletykák szerint Nuvolarit sem Hans Stuck, sem Achille Varzi nem látta volna a szívesen. Annyit tudunk biztosan, hogy a sztárpilótát erre a záradékra hivatkozva utasították el, hogy melyik (talán mindkettő) Audi-pilóta élt a vétójogával, arról nincsenek biztos feljegyzések.

KÉP: Nuvolarinak 1933-ban elege lett a Ferrari Alfa műszaki hibáiból

Chris Nixon szerint hónapokig tartó tárgyalások után 1934 decemberében Richard Völter az alábbi üzenetet juttatta el Nuvolarinak az egyetlen nyelven, amit mindketten beszéltek: franciául.

"Quelques de nos autres conducteurs de véhicles que nous avons pris en égard pour l'anneé 1935, ont exprimé de certaines doutes au sujet de votre engagement."

Vagyis "az 1935-ös évben hozzánk tartozó autóversenyzőink némelyike kifejezte aggodalmait a szerződéseddel kapcsolatban" – a megfogalmazás szándékosan homályos a tekintetben, hogy egy vagy több pilóta "fejezte-e ki aggodalmait". A diplomatikus megfogalmazás oka kétségkívül az volt, hogy Völter tudta: ha egyértelműen egyes számban fogalmaz, Nuvolari rögtön úgy értelmezi, hogy a "támadás" honfitársától és fő riválisától, Varzitól érkezett – még akkor is, ha esetleg épp Stuck volt a kerékkötő.

Miután az Auto Union kikosarazta, Nuvolari szembesült vele, hogy már csak korábbi csapatához, a Ferrarihoz kopogtathat egy ülés reményében. A kapcsolatuk korábban viharosan alakul. Miután 1932-ben megnyerte a bajnokságot az Alfa Romeóval, a milánói istálló bejelentette, hogy kiszáll a grand prix versenyzésből, és a jövőben csak beszállítóként gyárt autókat a Ferrari istállónak.



Nuvolarinak jól ment a következő évben is, 1933-ban megnyerte a Tunézia Nagydíjat, az Alessandria Nagydíjat, majd győzni tudott a Nürburgringen és Nîmesben is. A bajnokságba beleszámító futamokon azonban  nem volt szerencséje: Monacóban kizárták, mert külső segítséggel indította újra lángra kapott autóját, Franciaországban pedig váltóhiba miatt kellett feladnia a versenyt.

A csapatváltás derült égből villámcsapásként érte a mezőnyt: június 18-án Nuvolari még a Ferrari színeiben megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt, majd másfél héttel később aláírt a Maseratihoz, amivel rögtön meg is nyerte a július 9-én megrendezett Belga Nagydíjat Spában.

Az 1934-es évet saját tulajdonában lévő autókkal – Bugattikkal és Maseratikkal – küzdötte végig. Alessandriában a lábát is eltörte. Év végére nyilvánvalóvá vált számára, hogy értékelhető eredményeket csak valamelyik nagy csapatnál érhet el. Miután Nuvolari nem tudott bekerülni az Auto Unionhoz, bekopogtatott a Ferrari modenai központjába.

KÉP: Tazio Nuvolari az Auto Unionnál

Ahogy Fernando Alonso és Ron Dennis kapcsolatáról, úgy Tazio Nuvolari és Enzo Ferrari viszonyáról is többféle pletyka kapott szárnyra, és nem lehet igazán eldönteni, melyik az igaz. Több változat állítja, hogy Enzo mérhetetlenül dühös volt, amikor Nuvolari felkereste. Egyesek szerint kifejezetten Mussolini pressziójára volt szükség, hogy visszafogadja az istállóhoz a bajnokot.  Egy másik verzió szerint az Alfa Romeo kifejezetten azért tervezte meg a duplamotoros 16C-t, hogy azzal visszacsábítsák a Ferrarihoz Taziót.

Annyi biztos, hogy Nuvolari két szezont húzott le a modenai csapatnál, de bajnoki cím közelébe sem jutott: ez a Mercedes és az Auto Union korszaka volt. Végül teljesült a vágya: 1937-ben még csak egy futam erejéig, 1938-39-ben viszont már teljes szezonra az Auto Union versenyzője lett.

Ha a párhuzam a jövőben is fennmarad Nuvolari és Alonso pályája között, a spanyolnak még jó esélye lehet egy ülésre a hőn áhított Mercedesben néhány év múlva.