2015. július 26., vasárnap

A hősök is meghalnak

Július vége nem tartozik az autósport vidám időszakai közé. Húsz éve vesztettük el Juan Manuel Fangiót, a héten elhunyt Jules Bianchi, kilencven évvel ezelőtt pedig Antonio Ascari vesztette életét egy versenybalesetben.

Nem tudhatjuk, milyen sors várna a versenyzőkre, ha nem halnak meg egy-egy balesetben. Ha Alberto Ascari nem vezet aznap, talán ma őt emlegetnénk az ötvenes évek legsikeresebb versenyzőjeként, és nem Fangiót. Ha Gilles Villneuve nem hal meg, ma talán többszörös bajnokként gondolnánk rá. Ha Senna nem esik olyan szerencsétlenül, talán ő lett volna, aki megdönti Fangio rekordját, nem Schumacher...

Persze nincs értelme azon agyalni, hogy mi lett volna, ha. 

Tény, hogy Antonio Ascari 1925-ben megnyerte az első bajnokságba beleszámító futamot Spa-Francorchampsban, és a második világbajnoki versenyre is toronymagas esélyesként érkezett a Párizs közelében található Montlhérybe.



Tizenkilencedszer rendezték meg a Francia Nagydíjat 1925. július 26-án, ma kilencven éve. A mezőny először járt az új pályán: a René Jamin által tervezett 2,5 kilométeres oválhoz egy road szakaszt építettek, így a pálya teljes hossza 12,5 kilométer lett. A versenyzőknek összesen 80 kört, 1000 kilométert kellett teljesíteniük.

Az 1925-ös Francia Nagydíj eseményeit az ausztrál The Sunday Times 1925. szeptember 13-i száma alapján rekonstruálom.

 Rajtsorrend TOP 10
1. Henry Segrave / Sunbeam
2. Ernest Eldridge / Sunbeam
3. Giuseppe Campari / Alfa Romeo
4. De Bremond / Mathis
5. Pierre de Vizcaya / Bugatti
6. Albert Divo / Delage
7. Giulio Masetti / Sunbeam
8. Antonio Ascari / Alfa Romeo
9. Jules Goux / Bugatti
10. Robert Benoist / Delage

A repülőrajtot Ascari kapta el a legjobban, és az első kanyarba már a második helyen fordult el, ekkor a sorrend Vizcaya, Ascari, Segrave volt az élen. Az autók ekkor eltűntek az oválnál lévő tribünön ülők szeme elől, amikor pedig legközelebb, a kör végén újra a látóterükbe kerültek, már Ascari vezetett bő háromszáz yardos előnnyel Divo előtt. Az első kört Masetti zárta a harmadik helyen, ugyanennyire lemaradva Divo mögött.



Kétség sem férhetett hozzá, hogy az Alfa Romeók voltak a leggyorsabbak, és közülük is Ascari emelkedett ki a mezőnyből, aki a második kör végére már háromnegyed-mérföldes előnyt épített ki, míg csapattársa, Campari egy kör alatt két pozíciót javítva a harmadik helyre kapaszkodott fel.

"A hangosbemondó azt harsogta, hogy Masetti Sunbeamje rekord időt futott 74,3 mérföldes átlagsebességgel, de ez nyilvánvaló tévedés, hiszen Campari könnyedén megelőzte őt a pályán"

A Sunday Times tudósítója szerint vérpezsdítő volt nézni, ahogy Ascari vezet az ovál szakasz töltésének egészen  legtetejéig felmerészkedve, legalább 120 mérföldes sebességgel, majd eltűnik a road szakaszon úgy, hogy az őt követők még meg sem érkeztek a nagyjából egy mérföldes ovál ívre. A pályát trükkösként, a kanyarokat veszélyesként írta le az újságíró, aki szerint nem véletlen, hogy senki nem próbálkozott előzéssel a kanyarokban.

15 kör után a következő állásról ad hírt a lap:
1. Ascari (1ó:29p:01s), 2. Campari (1:31:43), 3. Wagner (1:33:38), 4. Benoist (1:34:16), 5. Masetti (1:34:33), Segrave (1:36:34).

Ekkor megkezdődtek a kerékcserék, és szinte mindenki kiállt leszámítva a versenyben vezető Ascarit, aki továbbra is elképesztő tempóval száguldott. A 22. körben aztán Ascari nem érkezett meg az oválra. A sajtópáholyban és a tribünön is izgatottan fészkelődtek az emberek. Mi történhetett? "Campari felborult" - jelentette be a hangosbemondó épp akkor, amikor Campari hármas rajtszámú Alfa Romeója elszáguldott a tribün előtt. A közönség hangosan szidalmazta a verseny során nem először tévedő hangosbemondót, aki hamarosan kijavította magát: Ascari volt az, aki balesetezett.

A közönség hitetlenkedve fogadta a hírt, nehéz volt elképzelni, hogy a versenyző, aki 169 mérföldön át kimagaslóan vezetett, egyszer csak összetörje az autóját. A baleset miatt Campari átvette a vezetést, Masetti és Segrave pedig újra dobogós helyen hajtott. Időközben Benoist átadta a kocsiját csapattársának, Divónak, aki saját autójával korábban a kompresszor meghibásodása miatt kiesett a versenyből.

A hírek csak lassan szállingóztak Ascariról: kiderült, hogy súlyosan megsérült, és egy párizsi katonai kórházba szállították, ahol meg kell műteni. Nem sokkal később azonban telefonon megérkezett a hír: Ascari belehalt sérüléseibe. Habár a szokás az, hogy a hírt a futam végéig visszatartják, ezt azonnal bejelentette a hangosbemondó.


A vizsgálatok rámutattak, hogy a baleset szokatlan módon történt. Egy hosszú, nyújtott, könnyűnek számító bal kanyarban - ami egy tapasztalt versenyzőnek nem jelenthetett kihívást - Ascari túl szélesen fordult, nekihajtott a pályát szegélyező kerítésnek. A kerítésen kívül laza volt a talaj, emiatt veszthette el az irányítást a versenyző, majd felfordulva belecsúzott a mély árokba, aminek a másik oldalán töltés magasodott. Az újságíró megjegyezte, hogy egy fal nagyobb védelmet nyújthatott volna, hiszen amikor a nagy sebességgel érkező autó belegabalyodott a kerítésbe, a versenyzőnek már esélye sem volt arra, hogy mentse a helyzetet.

A negyvenedik kör környékén a két Alfa Romeo kijött a boxba a már éppen időszerű kiállásra, azonban hamar kiderült, hogy sem Campari, sem Brilli-Peri nem akarja folytatni a futamot.

A két versenyző a boxban állva felpörgette a motorját, a két Alfa Romeo visítva siratta elvesztett pilótáját, hogy aztán pár pillanattal később néma csendbe boruljon a pit. 

A Delage-nak innentől nem volt ellenfele, Divo könnyedén nyerte a futamot.

Célba érők
1. Benoist & Divo / Delage, 8ó54p41.2s
2. Wagner & Torchy / Delage
3. Giulio Masetti / Sunbeam
4. Meo Costantini / Bugatti
5. Jules Goux / Bugatti
6. Ferdinand de Vizcaya / Bugatti
7. Pierre de Vizcaya / Bugatti
8. Giulio Foresti / Bugatti

Megérkezett Ascari teste Milánóba
La Stampa, 1925. július 30.

Antonio Ascari holtteste tegnap 21:55-kor érkezett meg Milánóba. A vasútállomás már korábban zsúfolásig megtelt. A testet az Alfa Romeo igazgatósága, a cég alkalmazottai, a technikai vezetőség és a gyári munkások képviselője várta. (...) A koporsót az Alfa Romeo öt munkása emelte le a vonatról, és az állomás előtt várakozó, fekete lepellel letakart autóra helyezték. (...) A menet Porta Nuova Portelloba tartott, ahol már korábban előkészítették a ravatal helyszínét - a csarnok az Alfa Romeo gyár bejáratával szemben található. A csarnok falait fekete anyaggal burkolták, a terem közepén ezüst színű emelvényre helyezték a koporsót, amit éjszaka a gyár különböző dolgozóiból válogatott díszőrség vigyázott. Ascari koporsóját Campari, Brilli-Perri, Minozzi, az elhunyt unokaöccse, szerelője Ramponi, a vezető mérnök Nicola Romeo és a gyár más mérnökei kísérték.(...)
A mai napon az Alfa Romeo üzemei zárva lesznek a gyász jeleként, hogy a dolgozóknak lehetőségük legyen részt venni a temetésen. 9 és 14 óra között a ravatal nyitva áll mindazok számára, akik szeretnék még utoljára meglátogatni a testet. A szertartás 15:30-kor kezdődik. A városi tanács hivatalosan is részt vesz az eseményen. 

Eltemették Ascarit
La Stampa, 1925. július 31.

Antonio Ascari temetését 15:30-ra tervezték, a Portella zsúfolásig megtelt emberekkel - többek között számos sportklub képviseltette magát. A folyamatosan érkező tömeg miatt lehetetlen lett volna a tervezett időben, 14 órakor bezárni a ravatalt, erre csak egy órával később volt mód. A temetésre megérkezett az elhunyt édesanyja, özvegye és nővérei. Az elhunyt előtt a csapatvezető Nicola Romeo, valamint csapattársai, Campari, Meregalli és Ferrari is lerótták tiszteletüket a technikai részleg számos munkatársával egyetemben.

(...) A vigasztalan hölgyek végül szerettük koporsójánál találták magukat. Amíg a szertartás kezdetére várakoztak, a hivatalos személyek, polgárok és sportolók Romeo igazgató köré gyülekeztek, akit a magával ragadott a legmélyebb fájdalom. (...)

15 órakor érkezett a halottas kocsi, ahol elhelyezte koszorúját Mussolini, a szülők, az özvegy, valamint az elhunyt testvérei: Giuseppe, Vittorio, Ersilia és Vittoria. 15:15-kor megnyíltak a gyár kapui, és megkezdődött a felvonulás. A koporsót az Alfa Romeo dolgozói hozták ki és helyezték a kocsira. A kocsi elindult, tíz pap követte. A menetet egy szakasz rendőr kísérte. Mögöttük Ascari szerelője, Ramponi következett, majd az elhunyt testvérei, Vittorio és Giuseppe, aztán sógora, Cannellini, mögötte két szerelő. Őket a hivatalos vendégek, a tartományi tanács tagjai, szenátorok, tábornokok, technikai személyzet, stb.

Említésre méltó vendég Benoist, a francia verseny győztese, aki egyenesen Párizsból érkezett párjával, hogy lerója kegyeletét versenytársa előtt. A menet (...) nagyjából fél óra után érte el a Cagnola templomot, ahol a már előkészített ravatalra emelték a testet. (...) A szertartás után az út a Nagy Temető, a Cimitero Monumentale felé vezetett. A menet végtelen lassan haladt a járdákon sorfalat álló megrázott emberek között, a házak ablakaiból és erkélyeiről virágokat dobtak a kocsira. (...)

17:35-kor óriási tömeg közepette gördült az első kocsi a temetőudvarra. Innen kézben vitték tovább a hatalmas zászlóval letakart koporsót. Elsőként Vigorelli tanácsnok szólalt fel, aki a várost képviselve dicsérte a bátor halottat. Utána Rolando Acquati majd Lando Ferretti következett, aki a parlament és a parlamenti sportcsoportok nevében beszélve megjegyezte, hogy ez most nem csak egy nemzet gyásza, hanem egész Európáé és a világé, és hogy ez mennyire így van, azt bizonyítja az is, hogy a futamgyőztes Benoist is részt kívánt venni a búcsúztatáson. (...)

Romeo vezérigazgató az egész Alfa Romeo család nevében köszöntetet mondott a kormánynak, hogy ilyen nagy számban képviseltette magát. Hosszú trombitaszó visszhangzik, majd ünnepélyes csend. Romeo hangja aztán elcsuklik, és a tömegből előtör a sírás.

A cikkhez a kapcsolódó Facebook-postban szólhattok hozzá.