2015. július 5., vasárnap

Donington Nagydíj, 1935

A Brit Nagydíj hétvégéjén az ország egyik ikonikus versenypályájára látogatunk el.




A versenypálya az angliai Leicestershire közelében található. A korábbi motorversenyző Fred Craner - ebben az időben a Derby & District Motor Club titkára - kezdeményezte a pálya létrehozását, amikor 1931-ben engedélyt kért a Donington-birtok tulajdonosától, John Gillies Shields-től arra, hogy versenyzésre használhassa a park útjait.

A pálya eredetileg 3,518 km hosszú volt, és a park meglévő útjait használta. A végleges pálya kiépítésére 1933-ban kért engedélyt Craner, a fejlesztést 12 ezer font ráfordítással valósította meg. Megtartotta az eredeti vonalvezetést, de kiszélesítette az utakat és leburkolta az útfelületet. Az első autóversenyt ez év tavaszán rendezték meg, a következő hónapokban három újabb autós találkozót szerveztek. Az első Donington Park Trophy meghívásos versenyt október 7-én tartották, és Earl Howe nyerte egy Bugattival.

Az első Grand Prix-t a pályán 1935. október 5-én, szombaton rendezték. Az ekkor 4,107 km hosszú pályán 120 kört, összesen 492,8 kilométert teljesítettek a versenyzők. Az eseményeket a MotorSport 1935. novemberi száma alapján igyekszem rekonstruálni.



A lap szerint a Grand Prix szabályok alapján megrendezett 300 mérföldes verseny minden tekintetben kiváló volt, kivéve az időjárást, amiért viszont a szervezők nehezen hibáztathatók. Nagy-Britanniához illően nagy mennyiségű csapadék hullott a hétvégén, és csak nem sokkal a rajt előtt állt el az eső. A versenyen elsősorban hazai pilóták próbáltak szerencsét, azonban néhány külföldi is megmérettette magát - emlékezzünk meg a nevesebbekről! A 25 évvel később az első F1-bajnokságot megnyerő Giuseppe Farina ekkor még csak 28 éves volt, és 4,5 literes Maseratival próbálkozott. A kétszeres Le Mans-győztes Raymond Sommer egy 3,2 literes Alfa Romeót hozott magával, Bira herceg pedig egy 1,5 literes S6-os ERA-val indult.

A szombat reggeli időmérőt szakadó esőben rendezték meg, és a következő rajtsorrend alakult ki (a 10 leggyorsabbat listáztam):

1. Raymond Sommer / Alfa Romeo, 2:04
2. Giuseppe Farina / Maserati, 2:08
3. Percy Maclure / Riley, 2:14
4. Richard Shuttleworth / Alfa Romeo, 2:19
5. Earl Howe / Bugatti, 2:16
6. Rupert Featherstonhaugh / Maserati, 2:17
7. Prince Bira / ERA, 2:23
8. Harry Rose / Alfa Romeo, 2:23
9. Charles Martin / Bugatti, 2:21
10. Austin Dobson / Maserati, 2:27

A lelátók zsúfolásig megteltek, az emberek a kerítések mellett is álltak a célegyenesben, amikor elrajtolt a mezőny. Farina indult a legjobban, az első kanyarra egyautónyi előnnyel érkezett, mögötte Shuttleworth és Sommer küzdött a második helyért. A középmezőnyben éles csata bontakozott ki a Bugattik és Maseratik között, mindazonáltal a rajt tisztán, baleset nélkül lezajlott, senki nem maradt a rajtrácson.


Az első kört Farina teljesítette leggyorsabban, mögötte 80 yardra (kb 73 méter) következett Sommer, aki újabb 50 yarddal (45 m) előzte meg Shuttleworth-öt. A mezőny mögöttük hamar leszakadt. Az első három helyen autózók között körről körre nőtt a különbség: Farina kiválóan vezetett, építgette az előnyét, míg Shuttleworth küszködött az Alfával, így egyre inkább lemaradt Sommer mögött.

Nem ő volt az egyetlen, aki nehezen találta az egyensúlyt: Charlie Martin a fűre futott és megpördült, és hasonló sors várt Birára is, aki két körös hátrányba került, mire vissza tudott térni a pályára. Az egyetlen ember, akit nem hatott meg a vizes pálya, Farina volt, aki 64,55 mérföld/órás átlagsebességgel körözött, és szemlátomást még csak nem is hajtotta ki a kocsijában rejlő tartalékokat.

Shuttleworth eközben megdolgozott a pénzéért: előbb Martin támadását verte vissza - utóbbi meg is pördült egy heves fékezés következtében -, majd pár körrel később Birával kellett megküzdenie: a lekörözött versenyző nem engedte el az Alfást, akinek le is kellett vágnia egy kanyart, hogy elkerülje az ütközést. Shuttleworth ki is állt a boxba, hogy panaszt nyújtson be a versenybíróknál, ezzel azonban csak annyit ért el, hogy elvesztette a dobogós helyét Martinnal szemben.

A verseny menetében a 34. kör volt a sorsfordító, amikor Farina féltengelye eltörött, és vezető helyről kényszerült feladni a futamot. Ugyanekkor motorhiba miatt Rose (Alfa) is kiszállt.

Shuttleworth-nak igencsak elege volt a balszerencséjéből, így amikor a vezető helyet megöröklő Sommer megpróbálta lekörözni, ellenállt. A két Alfa kemény küzdelmet vívott, aminek persze az lett a vége, hogy Shuttleworth megcsúszott és a pálya széli töltésnek csapódott, ismét időt vesztve, mielőtt visszatért a pályára.


Az 59. körben Sommer kiállt a boxba, és Martin vette át a vezetést. Néhány körrel később, amikor mindenki túl volt a boxkiálláson, Martin-Sommer-Everitt-Shuttleworth sorrend alakult ki. Amikor már úgy tűnt, hogy Sommer utolérheti Martint, elszakad a motorháztetőt összefogó bőrszíja, ami miatt nem tervezett boxkiállást kellett beiktatnia. A versenyző elvesztette a türelmét, igyekezett a legtöbbet kitaposni a kocsijából, aminek meg is lett az eredménye: féltengely-törés.

250 mérföld után tíz autó volt még versenyben, az élen a sorrend Martin-Everitt-Shuttleworth-Howe. Az élen álló Martint behívták még egy gyors tankolásra, kétperces előnyéből csupán 34 másodpercet vesztett emiatt.  A győzelme már biztosnak tűnt - egészen addig, amíg ki nem csúszott a McLean-kanyarban, ahol nem tudta újraindítani az autóját. Mire a pályabírók betolták, már két kör hátrányban volt.

Az utolsó körökben Howe előtt felcsillant a győzelem reménye, és üldözőbe vette a fékhibákkal küszködő Shuttleworth-öt, ám az Alfás bő egyperces előnyét már nem tudta ledolgozni.

A célba érők:

1. R Shuttleworth / Alfa Romeo, 4:47:12
2. E Howe / Bugatti, +45.8s
3. C Martin / Bugatti, + 2:35.4s
4. W Everitt & G Rovere / Subalpina Maserati
5. Prince Bira / ERA
6. L Eccles & P Fairfield  / Bugatti

A cikkhez a kapcsolódó Facebook-posztban szólhatsz hozzá.