2015. augusztus 7., péntek

A repülő first lady

A föld és a levegő bajnoka néhány évig tökéletes álompár volt.


Mai történetünk főhőse, Elly Beinhorn 1907. május 30-án született Hanoverben. 21 éves volt, amikor részt vett a legendás pilóta, Hermann Köhl egy előadásán, amelyben történelmi jelentőségű, az Atlanti-óceánt kelet-nyugat irányban átszelő kalandjáról számolt be. Elly ekkor fordította tekintetét az ég felé, innentől kezdve kereste a lehetőséget a szárnyalásra.

Szülei tiltása ellenére csekély pénzével útra kelt, és Berlinbe költözött, hogy a Staaken-reptéren leckéket vehessen.


Igen hamar önállóan is repülhetett már egy Klemm KL-20 botkormányánál ülve. Mivel pénze hamar fogytán volt, azt tanácsolták neki, hogy hétvégente tartson repülős bemutatókat. A munka - bár anyagilag gyümölcsöző volt - nem elégítette ki a pilótanőt.

Az ő álma a hosszútávú repülés volt, így kapva kapott az alkalmon, amikor 1931-ben egy tudományos expedíció tagjaként a nyugat-afrikai Portugál-Guineába repülhetett.

Hazafelé azonban megtapasztalta, hogy Ikarosz öröksége nem veszélytelen: elromlott a motorja, és lezuhant a Szaharában. Végül bennszülöttek segítségével csatlakozni tudott egy Timbuktuba tartó karavánhoz. A baleset helyszínére azonban többször is visszatért, hogy a repülőgép maradványait összegyűjtse. Híre eljutott a francia hatóságokhoz is, akik egy kétüléses katonai repülőt küldtek a megmentésére. Amikor - immár saját maga vezette gépén - visszatért Berlinbe, az őt fogadó tömeg hősként ünnepelte. 


Nem kellett sokat várnia a következő műszaki problémára, ami ezúttal Perzsia fölött érte. Itt találkozott Moye Stephens-zel, aki világ körüli repülésen vett részt író barátjával. Stephens segített megjavítani a pilótanő Klemmjét, Elly pedig egy ideig elkísérte a párost - útjuk során például a Mount Everesthez, majd onnan Balira és Ausztráliába. 1932 tavaszán Sydney-ben szétszerelték a gépét, és hajón szállították tovább Új-Zélandon át Panamába, ahol újra összeszerelték, Elly pedig a levegőben folytatta útját Dél-Amerika nyugati partvonala mentén, majd az Andok fölött elrepülve Brazíliában tette újra hajóra gépét, hogy hazatérjen Németországba - ahol legnagyobb meglepetésére komoly pénzjutalommal járó díjakat adtak neki teljesítményéért. Ez azt jelentette, hogy megvolt az anyagi lehetősége annak, hogy továbbra is szerelméért, a repülésért éljen.

1935-ben épp Csehszlovákiában tartózkodott egy előadás-turné miatt, amikor az adott év nagydíját megrendezték Brno-ban szeptember 29-én. Az Auto Union meghívására a helyszínről nézte végig a futamot, amelyre a Mercedes és a Maserati nem nevezett, így a díj sorsa az Auto Union és a Ferrari versenyzői között dőlt el.

A futamot Stuck kezdte a legjobban, azonban nem volt szerencséje: nagy sebességnél az arcába repült egy madár. Vérző szemmel tért vissza a boxba, ahol az Audi tartalék versenyzője, Paul Pietsch vette át tőle a kocsit. A vezető helyet Achille Varzi örökölte meg, aki azonban motorhiba miatt feladni kényszerült a versenyt. Az időközben orvosai által többé-kevésbé helyretett Stuck visszavette autóját Pietschtől, ám borzasztó fájdalmak közepette vezetett - amíg az ő motorja is megadta magát.

Az Auto Union becsületét végül Bernd Rosemeyer mentette meg, aki behúzta a futamgyőzelmet - életében először nyert nagydíjat.

Célba érők: 
1.  Bernd Rosemeyer / Auto Union, 3:44:10.6s
2.  Tazio Nuvolari / Ferrari Alfa
3.  Louis Chiron / Ferrari Alfa
4.  Antonio Brivio / Ferrari Alfa
5.  Hartmann László / Maserati

Az Auto Unionnál persze bemutatták a győztest a díszvendégnek, akik hamar közös hullámhosszra kerültek. Mindketten a technika szerelmesei, a levegő és a szárazföld bajnokai... Aznap este a győztes tiszteletére rendezett fogadáson elválaszthatatlanok voltak, együtt táncoltak, egy év sem kellett hozzá, hogy 1936. július 13-án összeházasodjanak.


Egy ideig minden jól alakult. Bernd Rosemeyer Brnoban elért győzelme csak az első volt a sorban, 1936-ban Monaco kivételével az összes bajnokságba beleszámító futamot megnyerte, és a szezon végére hivatalosan is a száguldó cirkusz bajnokává vált.

A fiatal pár boldogságát csak tetézte, hogy 1937. novemberében megszületett gyermekük, az ifjabb Bernd Rosemeyer.


A boldogságot azonban szűken mérték Elly Beinhorn számára. 1938. január 28-án Bernd a Frankfurt és Darmstadt közötti autópályán kísérletet tett arra, hogy megdöntse legfőbb riválisa, Rudolf Caracciola szárazföldi sebességrekordját. Sikerült, késő délelőttre az ő neve mellett jegyezték a rekordsebességet, 432 km/órával. Csakhogy Rosemeyernek ez nem volt elég, újra próbálkozott annak ellenére, hogy időközben feltámadt a szél. 11:47-kor egy utolsó kísérletet tett saját rekordja megdöntésére, amikor elvesztette az irányítást autója fölött, és előb balra az elválasztónak csapódott, majd jobbra vágódott és lezuhant az autópályáról, nekicsapódott egy híd töltésének és Rosemeyer kirepült a rommá tört Auto Unionból. (Évekkel később halála helyszínén, az A5 autópálya 508. kilométerénél pihenőhelyet neveztek el róla, ahol az Audi emlékoszlopot helyezett el.)

Nemzeti hősként milliók gyászolták Rosemeyert, az államot irányító nácik - köztük Adolf Hitler is - részvétüket fejezték ki az özvegynek, aki csendes, politikamentes temetést kért szeretett férjének. Kérését nem teljesítették, a nácik politikai eseményt faragtak a temetésből - egyes beszámolók szerint Elly tiltakozásul kivonult a temetőből, amikor a szónokok maguk közül valónak nevezték Rosemeyert.

1941-ben Elly feleségül ment dr. Karl Wittmanhoz, akitől egy kislánya született, Stephanie. Mivel a második világháború után egy ideig korlátozták a repülést Németországban, Svájcba költözött, hogy továbbra is szenvedélyének élhessen. Csak 1979-ben, 72 évesen szüntette meg pilótaengedélyét. Később Bajorországba költözött - fia, ifj. dr. Bernd Rosemeyer ismert és kedvelt ortopéd szakorvosként a mai napig ezen a vidéken él. A fiatal Bernd egyébként feleségül vette Michaela von Castell-Ruedenhausen grófnőt, akitől két gyermeke született.

Elly Beinhorn-Rosemeyer 2007. november 28-án, 100 éves korában hunyt el.