2016. január 12., kedd

2015 pontosan


2015 egyértelműen Lewis Hamilton és a Mercedes éve volt, nincs az a pontrendszer, amiben ne nyerte volna toronymagasan a bajnokságot. Ha azonban a háború előtti bajnoki rendszerbe átszámoljuk a 2015-ös eredményeket, így is érhet minket néhány meglepetés. Ilyen volt a tavalyi év a számok tükrében.

Mielőtt azonban belekezdünk, jegyezzük meg, hogy Hamilton újabb sikerével a Mercedes hetedik egyéni Grand Prix bajnoki címét szerezte meg, a csillagos márkának ezzel továbbra is három bajnoka van a sportág történetében (Rudolf Caracciola 1935, 1937, 1938; Juan Manuel Fangio 1954, 1955; Lewis Hamilton 2014, 2015.)

A 2015-ös év statisztikáival tele van az internet, így mi most csak egyetlen területre koncentrálunk: mi lett volna, ha az elmúlt évben a világháború előtti pontrendszerek lettek volna érvényben? Az akkori pontszabályokat röviden itt foglaltam össze, mielőtt tovább olvasnál, érdemes feleleveníteni ezeket.

Az átszámított ponttáblázatra pillantva rögtön egyértelművé válik, hogy

Lewis Hamilton így is óriási fölénnyel nyerte volna a bajnokságot.

11 ponttal végzett Rosberg előtt, ami mai fejjel nem tűnik soknak, de a táblázatra pillantva láthatjuk, hogy a negyedik és a 19. helyezett között is mindössze 19 pont különbség lett volna.



Hasonlóan nagy előnye volt Rosbergnek Vettellel szemben, habár az év közepén ebben a pontrendszerben is sokáig Vettel állt volna a második helyen.

Az első igazán nagy meglepetés a negyedik helyen ér minket: míg a jelenlegi rendszerben a két finn, Räikkönen és Bottas vívott ezért a pozícióért igen szoros csatát (gyakran a pályán is szó szerint egymásba akadtak), addig - éppen ezen találkáik okozta kieséseik miatt - az átszámított tabellán mindketten gyengébben szerepelnek, és az igazából kilencedik Sergio Pérez kúszott fel Vettel mögé. Räikkönent ráadásul még a valóságban nyolcadik Daniel Ricciardo is megelőzi az alternatív bajnoki táblán.

A legnagyobb meglepetést azonban - bár ez nem látszik elsőre - Roberto Merhi okozta volna. A spanyol az összes futamon célba ért, amin elindult. Ha a Marussia nem küldi ötfutamos pihenőre az év végén, hogy helyet csináljanak Alexander Rossinak, és ha feltételezzük, hogy hasonlóan kiegyensúlyozottan teljesített volna ezen az öt futamon is, akkor 74 pontjával

Roberto Merhi negyedik helyen zárta volna a bajnokságot.

Ebből is látszik, hogy a '30-as években a kiegyensúlyozott teljesítmény volt a legnagyobb erény - és a kor technológiai szintjét tekintve az egyik legnagyobb kihívás is.



De haladjunk tovább, és vessünk néhány pillantást a konstruktőri táblázatra! Itt még kevesebb meglepetés ér minket, egy-két helycserétől eltekintve a sorrend megegyezik a valódi végeredménnyel. Persze az egy-két helycsere is lehet érdekes, például ha megfigyeljük azt, hogy a Marussia még úgy is elverte a McLarent, hogy az Ausztrál Nagydíjon rajthoz sem álltak. Ezzel

a McLaren Honda lett volna az abszolút sereghajtó az év végén,

ami még lehangolóbb képet festene a wokingi csapat teljesítményéről.