2016. április 9., szombat

Varzi utolsó győzelme

A versenyzők helyett a politika döntötte el az 1936-os Tripoli Nagydíj végeredményét.

Varzi (Auto Union). Fotó: La Stampa

Már az edzések is mozgalmasnak bizonyultak a Mellaha pályán. A Scuderia Ferrari itt mutatta be először új autójukat, az Alfa Romeo 12C-36 nevű versenygépet. A Mercedes továbbra is ismerkedett a rövidebb tengelytávú autójával – és egyik csapat sem lehetett elégedett. Caracciola egész hétvégén alulkormányzottságra panaszkodott, Nuvolari pedig még rosszabbul járt: nagy sebességnél felborult a kocsijával, kirepült az autóból, de csodával határos módon komolyabb sérülések nélkül megúszta a balesetet. Az orvosi vizsgálat során kiderült, hogy két csigolyája megrepedt, a doktorok eltiltották a versenyzéstől.

Itt hadd tegyek egy kitérőt: egy korábbi cikkben már párhuzamot vontam Fernando Alonso és Tazio Nuvolari között, amikor a két pilóta nyolcvan év eltéréssel nagyon hasonló felhajtással talált magának új csapatot. Most ismét pontosan nyolc évtized különbséggel kerültek ugyanolyan helyzetbe: egy baleset okozta sérülések miatt eltanácsolták őket a sivatagi pályán megrendezett futamtól. A különbség csak annyi, hogy Nuvolari az orvosi utasításnak fittyet hányva, begipszelve is autóba ült vasárnap. 


Hatvanezer néző előtt rendezték meg a futamot, ahol a Ferrari – Nuvolari visszatérése miatt – alaposan megkavarta a lapokat. Briviót ültették a Nuvolari által darabokra tört – és a szerelők emberfeletti munkájának köszönhetően használhatóvá kalapált – autóba, hogy Nivola csapattársa hibátlan gépével vághasson neki a versenynek.

A lottóról
A nagydíjhoz kapcsolódó nyereményjátékot azért találták ki, hogy a közönség érdeklődését hidegen hagyó, Tripoli mellett épült Mellaha versenypálya népszerűségét (és bevételét) növeljék. A lottószelvényeket már jóval a futam előtt elkezdték árusítani, majd kihúzták azt a harminc szelvényt, amiket a futamra nevezett versenyzők rajtszámához rendeltek. A kisorsolt szelvények tulajdonosait telegramon értesítették arról, hogy lesz miért izgulniuk a versenyen: a győztes autóhoz párosított szelvény tulajdonosára busás nyeremény várt.

Az edzésen Rosemeyer futotta a leggyorsabb kört, így ő vághatott neki a versenynek a pole-ból. Chiron kivételével csak az Auto Union versenyzői – Varzi és Stuck – indultak az első sorból. A legjobb Ferraris, Brivio a hetedik helyről startolt. A legjobban Stuck kapta el a rajtot, de sérülései ellenére Nuvolari sem volt rest, és hat helyet javított az első kanyarig. A későbbi győztes Achille Varzi ellenben beragadt, és a teljes mezőny elhaladt mellette, mire sikerült elindulnia az Auto Unionjával.

A futam sztárjai egyértelműen az Auto Unionok voltak: Stuck és Rosemeyer az elsőségért küzdöttek, Varzi pedig hamar a harmadik helyig verekedte magát. A pole-ból indult Rosemeyer végül idő feladta a küzdelmet, autója egész egyszerűen kigyulladt. Rájárt a rúd a Mercedesekre is: von Brauchitsch    az üzemanyag adagoló hibája miatt fejezte be idő előtt a futamot, Caracciola és Fagioli pedig végig alulkormányzottsággal és fékproblémákkal küzdött, emiatt pedig esélyük sem volt harcba szállni a győzelemért. A Ferrarik az intenzív gumikopással küzdöttek, amiért az Alfa Romeo gumiemésztő beállításai és a puhább keverékű Engelbert abroncsok egyaránt hibáztathatók.




Stuck és Varzi egy ideig látványos párharcát az élen a csapat fúrta meg: a boxban eldöntötték, hogy Varzinak kell megnyernie a versenyt, emiatt pedig Stuck feltűnően lassú köridőket futott, hogy az extra kerékcserére kényszerülő csapattárs biztosan utolérje. Sokan emlékeztek még a néhány évvel korábbi esetre, amikor a lottósorsolással egybekötött futamot néhány pilóta megbundázta; nyilvánvalónak tűnt, hogy ezúttal is ilyesmi történt.  Az esetet Leif Snellman rekonstruálta: eszerint a döntésnek politikai okai voltak, „odaföntről” azt kérték a német csapatoktól, hogy az olasz gyarmat Líbiában olasz versenyzőt segítsenek a győzelemhez. A pilóták minderről csak a futam után szereztek tudomást, és mind Stuck mind Varzi dühösen vette tudomásul a helyzetet. Varzit ráadásul nyilvánosan megalázta a líbiai kormányzó, aki a győztes tiszteteltére adott ünnepségen pohárköszöntőt mondott a futam „igazi győztese”, Stuck tiszteletére.

A lottó győztese, Ernesto Quadrone római dohányárus egyébként 46 ezer lírával lett gazdagabb.

Végeredmény - TOP 10

1. Achille Varzi / Auto Union 2:31:25.4
2. Hans Stuck / Auto Union +4.4
3. Luigi Fagioli / Mercedes-Benz +2:13.2
4. Rudolf Caracciola / Mercedes-Benz +3.31
5. Carlo Pintacuda / Scuderia Ferrari +1 kör
6.     Mario Tadini / Scuderia Ferrari +1 kör
7.     Antonio Brivio / Scuderia Ferrari +1 kör
8. Tazio Nuvolari / Scuderia Ferrari +1 kör
9.Louis Chiron / Mercedes-Benz +3 kör
10. Gianni Battaglia / Alfa Romeo (privát) +8 kör

A cikkhez szokás szerint a Facebook-on szólhattok hozzá.