2016. június 9., csütörtök

Nem is sejtették, mi vár rájuk

Korának egyik kiemelkedő sportteljesítménye volt 1907-ben a Peking-Párizs rali. Vasárnap rajtol az emlékverseny.


A majdnem 15 ezer kilométeres versenyt 1907. június 10. és augusztus 10. között rendezték meg. A futam ötlete a francia Le Matin című lapban merült fel először az év januárjában, amikor azt írták: „Be kell bizonyítani, hogy amennyiben az embernek autója van, bármit megtehet és bárhova eljuthat. Vállalja vajon valaki, hogy ezen a nyáron elautózzon Pekingből Párizsba?”

A korabeli sajtó élénk érdeklődéssel követte a korábban soha nem látott hosszúságú túrát. E cikk háttérkutatása során csak az Ausztrál Nemzeti Levéltár archívumában több száz, a versenyről szóló sajtómegjelenést találtam – igaz, a legtöbb csak egy-egy tweet terjedelemben tudósít arról, éppen melyik településre érkezett az élmezőny. Néhány hosszabb cikk alapján azonban az egész utazás jól rekonstruálható.


Mielőtt azonban ezt megtennénk, sajnos le kell lőnöm a poént: a versenyt Scipione Borghese herceg nyerte, egy 7 literes motorral szerelt Itala volánja mögött. Borghese igazi marketingzseni volt, ügyesen fordította saját javára a rekordkísérletet, tulajdonképpen az eseményeket végig az ő szemszögéből ismerhettük meg. Ez nem véletlen: Borghese ugyanis magával vitte Luigi Barzini újságírót, aki rendszeresen küldött táviratokat a fontosabb európai lapoknak és hírügynökségeknek az útról.

📷 Prince Scipione Borghese (Getty Images / Topical Press Agency)

„Először is, ő egy nemesi születésű úriember, és a párizsiak épp annyira rajongói az előkelőségeknek, mint más fővárosok polgárai. Másrészt roppant szimpatikus, kevesen tudnak ellenállni mosolyának” – jellemezte a herceget a The Telegraph 1907. szeptember 21-i száma. – „Amellett, hogy egy csodálatos sportember, a herceg okos újságíró és diplomata, arisztokrataként jártas a politikában. Kalandos útja során többnyire vizet ivott, néha-néha egy kis pezsgőt. Minden nap két szivart szívott: egyet ebéd és egyet vacsora után. A hotelekben, amelyekben megszállt, mindenkinek ő volt a kedvenc társasága, egyszerű fogalmazásmódját és szerfelett nagy tudását mindenütt csodálták. Az utazás során nagyon keveset aludt, izgatottan várta a lehetőséget, hogy kormány mögé ülhessen, Ettori, a sofőrje még kevesebbet aludt, mivel neki kellett kitakarítania az autót, ami időnként nagyon nehéz feladatnak bizonyult.”


A pekingi rajthoz az SS Oceanien hajóval szállították az autókat, a hajó Marsailles-ből indult április 14-én. A versenyzők részben az autókat kísérve vízi úton, részben a transzszibériai vasúttal jutottak el Kínába. Az orosz és kínai hatóságok felkészültek a versenyre, a tervezett útvonalon ideiglenes posta- és távíróállomásokat telepítettek. Gondoskodtak az üzemanyag-utánpótlásról is, de nem korlátlan mennyiségben: a versenyzőknek hatvan kilométerenként 50 gallonállt rendelkezésükre – írta londoni forrásokra hivatkozva a The Sydney Morning Herald május 24-én.

„A versenyzők mind boldog és reményteljes lelkiállapotban indultak Pekingbe” – írta június 3-án a The Sydney Morning Herald. „Általánosan elfogadott vélemény, hogy a résztvevőknek fogalmuk sincs arról, mi vár rájuk. A vidéki utakat leíró információk alapján az utazás nagyon kockázatos lesz. Az eseményt promotáló francia Le Matin újság közölt egy összeállítást az őslakosok szokásairól és leírást az útba ejtendő városokról, de az információk valóságtartalma megkérdőjelezhető. Tény, hogy a 29 versenyző puskákkal, pisztolyokkal, kardokkal felfegyverkezve indult el Pekingbe, és ez jelzi, hogy az út során számíthatunk – nem műszaki jellegű – problémákra.”

📷 autoaddicts.co.uk

Az 1907-es Peking-Párizs rali teljesítését nem túlzás emberfeletti eredménynek nevezni. Hogy mennyire nehéz lehetett a tizenötezer kilométeres útvonalat a korabeli technikával teljesíteni, arról leginkább azok tudnak mesélni, akik azóta megismételték a kihívást. Erre – mármint az ismétlésre – eddig négyszer volt példa. Az első veteránautók részére kiírt Peking-Párizs emlékversenyt 1997-ben, az eredeti futam 90. évfordulóján rendezték meg, és az eredetinél jóval délebbre húzódó útvonalon haladtak. 2007-ben, a verseny centenáriumán megrendezett emlékfutam már hűen követte Borghese száz évvel korábbi útvonalát a kínai és a francia fővárosok között.   Ettől kezdve már gyakrabban, háromévente rendeztek futamot: 2010-ben, majd 2013-ban – ez utóbbi futamot a harmadik héten megszakították az egyik versenyző, a 46 éves, kétgyerekes édesanya,  Emma Wilkinson halála miatt: Wilkinson egy versenyen kívüli járművel ütközve szerzett végzetes fejsérülést.

📷 INGO STROLZ & WERNER GASSNER (La France #2)

Újabb három év telt el azóta, június 12-én pedig ismét elindul a mezőny Pekingből. A versenyzők Kínát Mongólia felé hagyják el, majd hosszú ideig Oroszországban autóznak. Európában Belaruszt, Lengyelországot, Szlovákiát, Magyarországot, Szlovéniát, Olaszországot és Svájcot érintve jutnak el Franciaországba. A több mint egy hónapos úton lesz néhány tervezett pihenőnap, amit az autók karbantartásával tölthetnek a résztvevők: június 16-án Ulánbátorban, június 25-én Novoszibirszkben, július 1-jén Kazanyban, utoljára pedig július 10-én Budapesten.

A futamra 115-en jelentkeztek, a legfiatalabb autó egy 1977-es Mercedes 280E lesz, amit az ausztrál Smith – Kass páros hajt majd. A verseny érdekességét az adja, hogy 55 a második világháború előtt gyártott gép is részt vesz rajta: a legidősebb egy 1915-ös American La France lesz Steve Trafton és Katherine Trafton parancsnoksága alatt.

Mint említettem, az 1907-es versenyről rengeteg írott forrás áll rendelkezésre, ezeket az idei futam időtartama alatt több részletben közlöm majd, és ugyanezekben a cikkekben az aktuális futam eseményeiről is beszámolok.