2016. szeptember 19., hétfő

Mantova királya marad a trónon

📷 Autoappassionati

Egy 1934-es Fiat 508 Sport S Ballilla volánja mögött az Andrea Vesco - Andrea Guerini páros nyerte a szeptember 15. és 18. között Mantova környékén megrendezett Gran Premio Nuvolari veteránautós emlékversenyt.


Vesco a futam nagy esélyesének számított, 2012 óta minden évben ő nyerte a versenyt Guerinivel az oldalán, és utoljára 2008-ban fordult elő, hogy nem álltak dobogóra.

📷 @granpremionuvolari

A hétvégi futamra 18 országból neveztek versenyzők, akik 50 autógyártó több mint 300 gépét futtatták meg Észak-Olaszországban.  A pénteki mantovai rajtot követően az első nap során a mezőny a San Martino del Lago és a varamói versenypálya érintésével ért Forte dei Marmiba. Innen indultak tovább szombaton, hogy Lucca, Pisa, Siena és Urbino érintésével Riminiben fejezzék be a napot. Az utolsó szakaszt vasárnap Rimini és Mantova között teljesítették, közben az imolai versenypályán is futottak.

📷 Photo by Fabio Novelli via @granpremionuvolari

A körverseny klasszikus regularity futam volt, vagyis közutakon, a kresz szabályokat betartva kellett teljesíteni a távot úgy, hogy az egyes szakaszokon az oda előírt átlagsebességgel haladjanak át - az eltéréseket büntetőpontokkal "jutalmazzák", a versenyt pedig az nyeri, aki kevesebb büntetőpontot gyűjt össze. A kulcs a győzelemhez tehát nem a gyorsaság, hanem a pontosság: ez azért is különösen nehéz feladat, mert a 60-100 éves versenyautók kiegyensúlyozott, kiszámítható üzemeltetése már önmagában sem egyszerű művelet.

📷 @granpremionuvolari

"Nem számítottunk a sikerre, látva a győzelemért küzdő mezőny erősségét" - jelentette ki szerényen a brescai versenyző, Andrea Vesco, aki sorozatban ötödik diadalát aratta a Nuvolari emlékversenyen. - "A győzelem kulcsa a második nap volt, ekkor több mint ezer kilométeren keresztül kellett összpontosítanunk."

📷 Photo by Fabian Gallucci via @granpremionuvolari

Vescónak egyébként is jó éve van: idén a Mille Migliát is ő nyerte. Mindkét verseny része egyébként a Grand'Eventi bajnokságnak, a tabella élén már a Gran Premio Nuvolari előtt, kilenc futammal a háta mögött is a Vesco-Guerini páros vezetett, újabb, idei harmadik sikerükkel pedig még közelebb kerültek a bajnoki címhez.

🏁 VÉGEREDMÉNY - 2016 Gran Premio Nuvolari TOP 10
1. Vesco & Guerini / Fiat, 1934 - 193 pen
2. Margiotta & La Chiana / Volvo, 1958 - 201 pen
3. Erejomovich & Llanos / Aston Martin, 1933 - 282 pen
4. Di Pietra & Di Pietra / Fiat, 1938 - 289 pen
5. Sisti & Gualandi / Lancia, 1937 - 314 pen
6. Salari & Tiberti / Triumph, 1954 - 320 pen
7. Cané & Galliani / Lancia, 1938 - 333 pen
8. Spagnoli & Bolzoni / Fiat, 1932 - 365 pen
9. Riboldi & Peli / OM, 1926 - 372 pen
10. Bachechi & Perletti / Triumph, 1955 - 380 pen