2016. december 31., szombat

A száguldó cirkusz artistája


Nyolcvan évvel ezelőtt brutális baleset történt a São Paolo Nagydíjon. A versenyző életéről azonban mindent elmond, hogy még csak nem is a négy ember halálát okozó és csaknem harmincat megsebesítő katasztrófa volt élete legnagyobb drámája.



Helle Nice életrajzát olvasva bármelyik hollywoodi forgatókönyvíró a tíz ujját megnyalná: a legváratlanabb fordulatokat és legnagyobb drámákat mindig az élet írja.

Mariette Hélène Delangle 1900. december 15-én született egyy Párizstól 75 kilométerre található faluban. Útja hamar a nagyvárosba vezetett, ahol 16 évesen zenés klubokban kezdett dolgozni Hellé Nice néven. A próbálkozás meglepően sikeres volt: a húszas évek közepére már nemzetközi szinten ismert előadó volt, kabarészámával fél Európát végighaknizta, bevételéből házat és jachtot is tudott venni magának.


A művésznő anyagi lehetőségeihez mérten drága hobbit is választott magának: imádta az autóversenyzést. Nők részére rendezett versenyen már a húszas évek végén is indult, az igazi áttörést azonban az hozta meg neki, hogy Philippe de Rothschildet az ágyába csábította: ő mutatta be Ettore Bugattinak, aki meglátta a Hellé Nice ismertségében és nőiességében rejlő marketingértéket, és gyári Bugattikat bocsátott a rendelkezésére. Előbb csak Franciaországban rendezett nagydíjakra nevezett, a harmincas években azonban már több jelentős futamon is indult és küzdött a korszak toppilótáival.


Karrierjében az 1936-os São Paolo Nagydíj hozott nem várt fordulatot – nem csak átvitt értelemben. A második helyen haladt Manuel de Teffé mögött, amikor az Alfa Romeója megbicsaklott, átfordult a levegőben és a lelátónak csapódott. A korabeli sajtó röviden így számolt be a katasztrófáról:

„Négyen meghaltak és huszonhatan megsebesültek, amikor a francia versenyzőnő, Hellé Nice által vezetett autó a tömegbe hajtott, miközben egy másik versenyzőt próbált előzni. Egy katona a helyszínen életét vesztette, három másik nem sokkal később halt meg. Tizennyolc civil is megsérült. Mademoiselle Nice belső sérüléseket, bordatörést és enyhe sokkot szenvedett, de van esély a felépülésére. Az autó felborult, pánik tört ki a látványos baleset után.”


A helyszínen elhunyt katona sorsa azért is megrázó, mert őt nem az autó gázolta el. A levegőben pörgő gépkocsiból kirepült a versenyzőnő – hol volt akkor még a biztonsági öv! –, és akkora erővel csapódott a tömegbe, hogy az eltalált katona azonnal szörnyet halt. Nem mellesleg azzal, hogy tompította a becsapódást, megmentette Nice életét. A nő három napig feküdt kómában, és további két hónapba telt, mire elhagyhatta a kórházat.

Innen már nem volt visszaút a nagydíjversenyzésbe: 1937-től endurance és rally versenyeken indult, a világháború kitörése azonban véget vetett az autósport hőskorszakának. Hellé Nice Nizzában vészelte át a vérzivataros éveket. Sorsa azonban csak ezután fordult igazán mostohára: a háború után ugyanis pilótatársa, Louis Chiron megvádolta azzal, hogy náci kollaboráns, Gestapo-ügynök volt – ettől kezdve pedig Nicének esélye sem volt visszatérni a társasági életbe.



Távol álljon tőlem, hogy bárkit mentegessek, akinek akár a legcsekélyebb köze is volt a nácikhoz, de Hellé Nice esetében meg kell jegyeznem, hogy bűnösségére Chiron vádjain kívül – melyeket például a New York Times 1997-ben alaptalannak nevezett –  nem sok jel mutat. Miranda Seymour is ekkoriban kezdett kutatásokat, aminek eredményeként 2004-ben megjelent a Hellé Nice életét bemutató The Bugatti Queen című könyve. Seymour nem talált semmilyen bizonyítékot, ami a vádakat alátámasztaná, ugyanakkor megjegyezte, hogy a háború évei alatt Nice gyanúsan zavartalanul éldegélt nizzai villájában. „Kollaborációja” – írta – „már amennyiben bűnös volt benne, talán kimerült abban a gyakorlatias formában, hogy megpróbált jó viszonyban lenni a megszállókkal.”

Annyi biztos, hogy Hellé Nice élete utolsó éveit nyomorúságos körülmények között töltötte egy Nizza külső kerületében található lepusztult lakásban. 1984. október 1-jén halt meg család, barátok és egy fillér nélkül. Hamvasztását egy jótékonysági szervezet fizette, földi maradványait testvérének küldték el, hogy szülei mellett leljen örök nyugalmat – nevét azonban nem tüntették fel a család síremlékén. Ezt a hiányosságot csak 2010-ben pótolták, amikor a sírbolt mellett egy a versenyző eredményeit és rekordjait felsoroló emléktáblát helyeztek el.