2017. április 22., szombat

Így született a Mille Miglia 4.: futam a semmiből

Az első Mille Miglia ötlete 1926. december 4-én született meg, az ezermérföldes futamot pedig 1927. március 26-án rendezték meg. A megszervezésére tehát kevesebb mint 4 hónap állt rendelkezésre.


Az egyik főszervező, Giovanni Canestrini, a Gazetto dello Sport újságírója 1967-ben megjelent könyvében így emlékezett vissza az időszakra: „Ezerszámra küldtük a leveleket, közleményeket és hírleveleket szerte Olaszországban, megkerestük a prefektusokat, tartományi küldöttségeket, autóklubokat, az Olasz Túraklub konzulátusát, újságírókat, sportklubokat, plébániákat, egyházi hatóságokat, az olasz katonai rendőrséget, katonai szervezeteket és az olasz fasiszta párt titkárait. (…) Mindeközben folytattuk a szükséges feladatainkat, teszteltük a közönség és a hatóságok véleményét. De nem minden ment a terveink szerint. Az első hivatalos – és aggasztó – reakciók az Olasz Automobil Klub elnökségétől érkeztek. Amikor megtudtam, hogy Silvio Crespi készült valamire a pártjánál és a kormánynál, hogy megakadályozza a Bresciában tervezett versenyt, azonnal  figyelmeztettem Aymo Maggit.

/ A Battaglini testvérek Lanciája átkel a Pó hídján Casalmaggiore-nál az első Mille Miglián

Maggi megkereste a Popolo di Brescia lap igazgatóját, Alfredo Giarratanát, aki a korszak befolyásos politikusa és a Bresciai Autóklub vezetőségi tagja volt, és megszervezett egy találkozót a Nemzeti Fasiszta Párt vezetőjével, Augusto Turatival február 8-ára, Rómába. Maggi a megbeszélésről Turati támogató levelével tért vissza.

Giarratana elmondása szerint természetes volt „az úgynevezett hatóságok ellenállása, ők ugyanis ahhoz voltak hozzászokva, hogy lezárnak egy kis versenypályát anélkül, hogy képesek lennének kiküszöbölni a szerencsétlenségeket. Nyilvánvalóan nem akartak könnyen engedélyt adni” a közutakon megrendezett versenyre.

Hogy elsimítsák a nézeteltéréseket a helyi hatóságokkal, Franco Mazzotti és Alfredo Giarratana végigjárta a tervezett futam teljes versenytávját. „Nyolc nap alatt tettük meg azt az utat, amit a versenyzőknek egy lendülettel kell majd teljesíteniük – írta később Giarratana. – Megkerestük a különböző újságok igazgatóit, az autóklubok elnökeit és az állami vezetőket (…) és azokat, akik segíthetnek megfigyelőket állítani az útvonal mentén. Tény, hogy a propagandánk mögötti üzenet politikai természetű volt: azt hangsúlyoztuk, hogy a verseny az olasz nép fegyelmezettségének ékes bizonyítéka lesz, és nem csak a sport szintjén.”


Mazzotti és Giarratana megállt Pármában, Reggio Emiliában, Modenában, Bolognában, Firenzében és Sienában, hogy felkeltsék az érdeklődést és szerezzenek néhány lelkes rajongót az ügynek. „A lelkesedést az első Mille Migliáért azonban az olyan könnyű propaganda alapozta meg, mint hogy Mazzotti kocsijára nagy betűkkel felírtuk a verseny nevét. És arról se feledkezzünk meg, hogy szórólapok tízezreit osztottuk ki, melyekkel a közönséget tájékoztattuk. Voltak útikönyveink, térképeink, mindenféle dolog, amivel eladhattuk az ötletünket.”

Rómába érve Turati kellemetlen hívvel fogadta a párost: a Belügyminisztérium nem rajongott az ötletükért. Giarratana persze biztos volt a dolgában, és személyes garanciát vállalt arra, hogy a versenyt probléma nélkül meg tudják rendezni. Turati megjegyezte, hogy Giarratana személyes garanciája itt nem sokat ér, így hát ő maga vállalt felelősséget a futamért, tudva, hogy a tartományi vezetők tudják kezelni a helyzetet a maguk területén, az autóklubok pedig biztosítják a technikai hátteret.

Rómából visszafelé a duó igyekezett minél gyorsabban leegyeztetni mindent, ezért időnként extrém találkozókat is beiktattak. „Anconában kettőkor találkoztunk a helyi autóklubbal, és hajnali négyig tartott, mire beállítottuk az útjelzések világítását. Ez annyira jól sikerült, hogy a futam éjszakáján a versenyzők megijedtek a Terni és Ancona közötti éjszakai jelzéseinktől.” Azonban a verseny napján nemcsak Giarratana jelzőfényei mutattak utat: a helyi közönség kilométereken át sorakozott fel a kijelölt útvonal mellett, és fáklyákat tartva várták a résztvevőket.

/ Az első Mille Miglia rajtprocedúrája Bresciában

A futam előtti tíz nap éjjel-nappal munkával telt: ellenőrizték a kihelyezett útjelző táblákat, pótolták az elmaradottakat, az újságokban tájékoztatókat hoztak le a versennyel kapcsolatban. „Biztosak voltunk benne, hogy a világ egyetlen másik országában sem lenne lehetséges egy ilyen verseny, és egyetlen másik nemzetnek sem lehet része ennél nagyszabásúbb és izgalmasabb showban” – írta később Giarratana.

Ahogy a három hónapos szervezés a végéhez közeledett, a jelentkezők száma minden előzetes várakozást felülmúlt. 101 résztvevő regisztrált, köztük az olasz autósport legnagyobb nevei, és 11 gyári csapat is jelezte részvételét 10 autógyártótól.

Közben a közvélemény amiatt aggódott, vajon mennyi időbe telhet az 1600 kilométeres táv teljesítése a lassabb autók számára – Maggiék ugyanis ragaszkodtak hozzá, hogy a gyengébb túraautókkal is lehessen nevezni. Voltak, akik úgy gondolták, hogy két, akár három napba is telhet, függően az időjárástól: a többnyire földutakon zajló futamot száraz időben a por, esőben a sár nehezíthette meg. 1927 elején egy újságcikk úgy fogalmazott: „ha a győztes autó 55-60 km/h átlagsebességgel teljesíti a versenyt, az azt jelenti, hogy jelentősen gyorsabban halad, mint az ilyen hosszú távot rendszeresen teljesítő leggyorsabb vonatok. Ekkor kijelenthetnénk, hogy az automobil egy valóban nagyszerű gépezet, ami lehetővé teszi, hogy az ember olyan átlagos utakon is használhatja, amiket bizonyosan nem a modern technológiát szem előtt tartva építettek.”

A szervezőknek még az utolsó hetekben is kihívást jelentett a diplomáciai küzdelem az Olasz Autósport Bizottsággal (CSAI), aminek alelnöke, Arturo Mercanti (a monzai versenypálya alapítója) ragaszkodott hozzá, hogy a futamból zárjanak ki minden 750 köbcenti alatti kocsit – így például a Peugeot gyári csapatát. Csak március 22-én, négy nappal a futam előtt adott külön engedélyt a Peugeot-nak a versenyzésre. Hogy kifejezze szimpátiáját szülővárosa felé, maga Mercanti is benevezett a versenyre egy Alfa Romeo RLSS-szel, ám mint korábban említettük, a bresciaiak nem látták volna szívesen, ezért álnéven kellett a rajtrácsra állnia.

/ Mercanti Etiópiában

Arturo Mercanti, aki korábban kijelentette, hogy nagyszabású autósport események megszervezésére csakis Milánó (értsd: Monza) lehet alkalmas, végül mégiscsak megadta magát szülővárosa, Brescia autósport tradícióinak. 1927 és 1935 között nyolcszor indult a Mille Miglián, legjobb eredménye egy hetedik helyezés volt. 1935-ben, hatvan évesen behívta őt a hadsereg, hogy vegyen részt az etiópiai hadjáratban, mint a szomáliai fél alezredese. Már majdnem véget ért a háború, amikor 1936. július 6-án a vonatát banditák támadták meg, és megölték.

Cikksorozatunkban bemutattuk az első, 1927-es Mille Miglia szervezésének történetét. Már csak egyetlen darabka hiányzik a kirakósból: maga a futam. Innen folytatjuk.

SOURCE: 1000miglia.it