2018. március 24., szombat

Korszakváltás Ausztráliában

– 1948. AUSZTRÁL NAGYDÍJ – 


Az 1948-as Ausztrál Nagydíj sok tekintetben az utolsó, sok tekintetben pedig az első volt, és így átmenet két korszak között a verseny történetében.


Mielőtt a konkrét eseményekről írnánk, vegyük végig ezeket a nagy váltásokat! Az 1948-as volt az utolsó Ausztrál Nagydíj, amit handicap rendszerben rajtoltattak. Ez azt jelenti, hogy a versenyzők nem egyszerre indultak el a rajtrácsról, hanem a gyengébb kocsikat előbb engedték el. A teljesítmény-különbségek alapján úgy határozták meg a rajtsorrendet, hogy az erősebb autók várhatóan a futam végén érjék utol az előbb elengedett lassúbbakat, és így izgalmas befutót produkáljanak. Az 1948-as futamon 18 perc volt a rajtprocedúra, vagyis ennyivel előbb indították az első autót, mint az utolsót.

Első volt a verseny abban a tekintetben, hogy Ausztrál Nagydíjat most először nem lezárt közutakon rendeztek meg, hanem – a korszak divatjához igazodva – egy katonai repülőtérre vitték. (Ugyanebben az évben rendeztek először F1-es futamot Silverstone-ban is). Az ausztrál légierő Point Cook bázisa mindössze húsz kilométerre található Melbourne belvárosától, így könnyen megközelíthető, nagy tömeg befogadására is alkalmas volt. A Point Cook bázis egyébként a mai napig katonai repülőtérként működik, bár 1989-ben összevonták a szomszédos Laverton bázissal, és azóta Williams-bázis néven működik – a világ legrégebb óta folyamatosan használt katonai repülőtereként.

Mielőtt elengednénk a mezőnyt a rajtrácsról, még tegyünk egy kitérőt a boxutcába! A The Age január 21-i száma érdekes kulisszatitkokat árult el arról, hogyan vettek részt a csapatok munkáiban a versenyző-feleségek.

„Míg férjeik a Point Cook aszfaltján versenyeznek a százmérföldes nagydíjon hétfőn, néhány feleség a boxutcában várakozik majd, hogy segédkezhessen a kerékcserékben vagy a gyors javításokban.
Mrs. Kay Wakefield (az egykori Mr. J. P. Wakefield özvegye) a héten érkezett Angliából, és vőlegénye, Tony Gaze légierő szakaszvezető nevezte be tartalék versenyzőjeként. Mrs. Wakefield egy betétfutamon is részt vehet. Mrs. Jim Gullan vezető időmérő lesz férje csapatában, míg Mrs. Judy Warren a boxban teljesít szolgálatot.”

A mezőnynek 42 kört, vagyis összesen 100,8 mérföldet kellett teljesítenie a 3,85 km hosszú  pályán. Az időjárás nem kedvezett a versenyzőknek: a futamot január 26-án, az ausztrál nyár kellős közepén rendezték meg, a brutális hőség pedig kikezdte mind a technikát, mind az embert – többen kényszerültek kiállni rosszullét miatt, és feltűnően sok volt a műszaki meghibásodás is. A mezőny legidősebb tagja az 58 éves Hope Bartlett volt, aki egy Riley volánja mögött tette próbára magát.

A futamot végül Frank Pratt, a korszak ismert motorkerékpár-versenyzője nyerte egy BMW 328 volánja mögött, a százmérföldes távot 1 óra 38 perc 52 másodperc alatt teljesítette, 60 mérföldes átlagsebességgel. A.Nagar, az NSW csapat versenyzője ért be a második helyen félmérföldes hátránnyal Pratt mögött. Nagar mégsem ment haza nyeretlenül: a 24 mérföldes, 1500 köbcenti alatti betétfutamot megnyerte 1,3 literes MG TB Special autójával. R. Bland ért célba harmadikként egy Ford V8 Speciallel, és ő volt az, aki a legrövidebb idő alatt teljesítette a versenyt. A leggyorsabb kört A. Barratt futotta egy Alfa Romeo Monzával 1 perc 48 másodperc alatt, 128,7 km/h átlagsebességgel.

🏁 CÉLBA ÉRŐK
1. | Frank Pratt  BMW 325
2. | Alfred Najar  MG TB Special
3. | Richard Bland Ford V8 Special
4. | Granton Harrison  Ford V8 Special
5. | Dennis Curran  Ford V8 Special
6. | John Barraclough  MG NE
7. | William Ford  Hudson Special
8. | John Crouch  Delahaye 135
9. | Alec Mildren  Ford V8 Special
10. | Ronald Head  Riley Imp



SOURCE:  The Argus (Melbourne) 1948-JAN-24 & 1948-JAN-27,  The Age (Melbourne) 1948-JAN-21, Wikipedia.
COVER PHOTO: Graham Howard: The Official 50-race history of the Australian Grand Prix. Gordon, NSW: R & T Publishing. pp. 126–137. ISBN 0-9588464-0-5.